Már régóta nyaggattam Papit, hogy ugyan blogoljon már nekem, csinálnám én, no problem, csak magasan van a klaviatúra. Nem röhög! Emberként szocializálódtam , értem én ezt a világot (sokszor jobban mint a kétlábúak), gondolatban topon vagyok, de... Van egy-két de.

Egy a már említett klaviatúra. Magasra rakták, nem nekem tervezték, a tantusz meg még nem esett le náluk, hogy azt valahogy Rozál kompatibilissé kellene tenni. Kettő, hogy nincs mit szépíteni rajta, az én kezeim nem erre lettek kitalálva. Kotorékra. Sparheltlábú, ahogy fater szokta mondani és igaza van. Kicsit rövid, kicsit kacska, de tündérszép. Végül pedig ha még Rozál kompatibilissé is tennék nekem a gépet, oda ülni elé egyenlő a lehetetlennel. Valamelyik mindig ott lóg, körülbelül mintha muszáj volna nekik. Mindez az én játékom és dögönyözésem kárára. Felháborító!

Majdnem elfelejtettem! Mindent, mondom MINDENT értek, amit körülöttem történik. Először voltak kis gondjaim, mert pár hónapig még valamikor életem hajnalán nem igazán foglalkoztak a normális kommunikációval.  Csak vonyítottak, nyüszítettek, csaholtak, ugattak körülöttem. Aztán jött az a nagy utazás és utána kinyílt a világ. Nem olyan bonyolult ez a másik nyelv, sőt! Már rég nyelvvizsgáztam volna, csak egyszerűen nem találtam még kétlábút, aki ugyanerre képes lenne mint én, csak fordított irányban. Néha próbálkoznak utánozni, de azt a halandzsát! Jaaaaj!

Ja, amúgy Tündér Rozál vagyok. Fajtámat tekintve szálkásszőrű tacskó, 3 éves és csajos. Bemutakozás legközelebb, addig még barátkozom a népszerűség gondolatával ;) És ígérem, hogy addigra előbújok a fürdőszobából, itt leszek teljes valómban.